2009. január 20., kedd

Utazási iroda, a kétfejű sárkány

A blog címe, azaz az első fele, az "utazási iroda" bár közkeletű kifejezés, de némi magyarázatra szorul. "Utazási iroda" ugyanis nincs. Pontosabban amit utazási irodának nevezünk, az két külön dolog: az egyik az utazás-szervező cég, a másik az utazási ügynökség. Mi, utazni vágyó földi halandók ez utóbbiakba botlunk bele a látványpékség, az elit kávéház és a százforintos bolt szomszédságában a belvárosok sétálóutcáiban. De ez már a történet folytatása, amely történet az utazás-szervezővel kezdődik.

Az utazásszervező cég általában megfelelő nagyságú forgótőkével rendelkezik, ezért nem aprózza el a dolgokat. Nagy tételben vásárol fel szálláshelyeket, buszos vagy repülős utaztatást, idegenvezetést és egyéb szolgáltatásokat. Ezekből össszeállít néhány utitervet a megfelelő programcsomaggal, egyszerre sok személynek, egymás után több turnusban. A szervező cégek azonban nem foglalkoznak velünk utazókkal. Túl macerásak vagyunk nekik.

Itt lépnek be az utazási ügynökségek. Ők ezeket szervező cégektől a készen kapott uticsomagokat értékesítik felénk, perszen némi haszonkulccsal. Ez ha úgy nézzük meglepő, ha viszont másképp nézzük akkor pedig nincs benne semmi különös. Elvégre a gumicukrot és a lecsókonzervet sem közvetlenül a termelőtöl vesszük, hanem az erre szakosodott értékesítőtől. A pizzát viszont igen. Kissé furcsa lenne az a világ, ahol független pizzafutárok - saját üzleti szempontjuktól vezérelve - több pizzéria választékát kínálják felénk, mi választunk, majd kihozzák, és elfogyasztjuk anélkül, hogy tudnánk ki volt a szakács.

Persze ha minden rendben van, akkor nincsen gond; vagy fordítva, ha nincsen gond akkor minden rendben van. De ha a pizza nem ízlett, vagy ne adj' Isten, még el is csapta a hasunkat, akkor hiába veszünk össze a pizzafutárral, csak a karját fogja szét tárni...

Ugyanígy van az utazási ügynökséggel. Ha esetleg valami rosszul sül el a nyaraláson, elmarad valamilyen beígért szolgáltatás, akkor hiába reklamálunk az ügynökségen. Az ügyintéző hölgy ugyanolyan kedves és csinos lesz, mint amikor befizettünk az útra, és ugyanolyan kedvesen és csinosan, sőt, a helyzetnek megfelelő együttérzéssel fogja a karját széttárni , hogy nem ők tehetnek róla. És igaza van, tényleg nem ők tehetnek róla...

A kellemtetlen esetek persze orvosolhatóak, de erről majd máskor.

Egyelőre jegyezzük meg, hogy az utazási iroda egy kétfejű sárkány. Az egyik feje az utazás szervező, aki mindent kigondol, de ránk sem hederít; a másik feje az utazási ügynökség, aki nagyon kedvesen elbeszélget velünk, de igazából nem tud semmiről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése